Sziasztok!

Az egyik dolog ami mostanában foglalkoztat a gyermekem kamaszkora és kihatása ránk nézve szülőkre. Tündéri, cukorfalat kisbaba volt, kiegyensúlyozott, mosolygós, jókedvű. Ahogy cseperedett és óvodába kezdett járni, láttam, ahogy fokozatosan, lépésről lépésre nyit a világ felé. Már 3 évesen úton-útfélen kis kezével szedte össze a szemetet amit más eldobott, nem győztem óvatosságra inteni. Kis sámlira állva segített húst panírozni, nem bántam, hogy csupa liszt és zsemlemorzsa lesz a konyha. Önállóan kente a vajat a kenyérre a maga módján. Sok mindent tanult az oviban és itthon is egyaránt, nagyon büszke voltam rá. Az is tetszett amikor elmesélte, hogy az óvónéni, teli szájjal beszélt ebéd közben és ő rászólt, hogy "teli szájjal nem illik beszélni." Tudta az illemet, tudta  a rávonatkozó szabályokat, mindent elfogadott, amit szülőként mondtam neki.

Édes kis Angyalka....

Teltek az évek 11-12-15 éves kamasz lett belőle.Külsőleg is jelentősen megváltozott, bájos gyermekvonásait elvesztve szemem előtt cseperedett igazi hölgyé. Ennek következtében belső lénye is megváltozott, amivel nagyon nehezen birkózom meg. Csak kapkodom a fejem.... Kié ez a gyerek??? Ő az enyém??? Ez nem lehet! Nem ilyen volt! A mostani gyermekem sokszor tiszteletlenül beszél velem, makacs, nagyhangú, mintha felsőbb rendűnek érezné magát, visszabeszél, "haggyyááá mááá békén azt csinálok amit akarok", már alig várom, hogy elköltözzek" mondatok hagyják el a száját. Felmerül bennem a kérdés, hogy ennyire szörnyű ITTHON élni velem, velünk??? Minden alapvető normál dolog megvan, szépen élünk, van munkahelyünk, nem veszekszünk. Tényleg borzasztó a szülőkkel élni csak azért mert életrevaló felnőttet szeretnénk nevelni belőle??? Azt szeretném, ha megállná a helyét a nagyvilágban önállóan is. Nem leszünk mellette mindig. Nem tudom miért van az, hogy amit más mond azt könnyebben elfogadja, mint amit én mondok.

Rosszcsont kis ördög...

Most minden más mint pár évvel ezelőtt. Addig én volt az ANYA, csupa nagybetűvel, most már csak anya vagyok a gyermekem életének mellékszereplője.Tudom elindult a szülőről való leválás útján, azt szeretném ha kevesebb csalódás érné mint engem. Nem lehet vele beszélni mert minden más fontosabb mint én. Például a számítógép is sokkal fontosabb. Egyszer kirekeszt az életéből, máskor szómenése van. Most a se vele se nélküle korszakot éljük. Nem fogadja el a véleményemet, mert majd ő tudja. Mégis próbálom terelgeti az élet rögös útjain, épp annyira, hogy ne térjen tévútra. Azt hiszem más választásom úgy sincs, csak a háttérből figyelni minden lépését, azt a látszatot keltve, hogy minden az ő döntése és cselekedete. Bízom abban, hogy küzdelmem a kamaszkorral nem hiábavaló, ez is elmúlik egyszer és a befektetett energiám meghozza gyümölcsét.

Ismerős volt a történet? Van saját történeted, tanácsod a kamaszkorral kapcsolatosan? Írd meg ide!

Nem sokára következik egy újabb téma. Ne feledjétek TUTCH!!! a téma az utcán hever!

Üdvözlettel: