Sziasztok!

Hétfőn volt 3 hete annak, hogy megműtöttek és egy héttel ezelőtt vették ki a varratokat a lábamból. Életem legnehezebb fél órája volt. Szerintem túl sokáig maradtak a varratok a sebben, mert teljesen rá volt feszülve a varrat és olyannak tűnt mintha már a bőrömbe is kezdett volna belenőni. A 14 nap nekem túl sok volt.

Könnyebben is éreztem magam nem húzta a varrat a sebemet. Minden nap 2x tornázom és napról napra visszatér az erőm. Már olyan mozdulatokat is meg tudok tenni amit a műtét óta nem, vagy alig. A hétvégén a lakásból is kimentem, lelépcsőztem és kimentem sétálni az utcára. Meg kell hogy mondjam nagyon fura volt, 3 hét után kinyílt a világ, a kórterem és a kis lakás után óriásinak tűnt. A ház előtt sétálgattam mankóval fél testsúllyal nehezedtem a lábamra és csábítóan simogatott a nap. Jól esett.

Úgy tűnik azokat a mozdulatokat már most meg tudom csinálni amit műtét előtt. Arra leszek kíváncsi, hogy azokat a mozdulatokat amit műtét előtt nem tudtam megcsinálni arra mikor leszek képes? Vajon fel tudom-e húzni a zoknit cipőt a lábamra?? Vagy a nadrágom? Működni fog vajon az addukció??(közelítés) Most jelenleg minimálisan működik. Remélem izomerősítéssel és türelemmel, kitartással ez is menni fog.

A mindennapjaim hasonlóan telnek. Reggel kávéval indul. Képzeljétek már magam is meg tudom főzni a kávét. Kimankózom a konyhába és az ott lévő ásványvízzel felöntöm a kávéfőzőt, bekészítem a kávét. Amíg fő a kávé kiveszem a kávéscsészét a szekrényből majd elballagok a hűtőig, kiveszem a tejet és innentől lesz izgalmas...tejet felteszem a polcra....lépek kettőt a mankóval, majd nyújtózom a tejért amit átteszek a mosogatóra...lépek kettőt...egyik kezemmel felveszem a tejet, átteszem a másik kezembe és már a konyhapulton van! Ilyenkor nagyon örülök, hogy kicsi a konyha, keresztbe szinte átérem :-))))

Egyre ügyesebb és egyre önállóbb vagyok, szépen haladok a gyógyulás útján.

Több mint valószínű ez az utolsó posztom a témával kapcsolatosan, természetesen néha ejtek szót az állapotomról más posztban, úgy érzem mindent elmondtam amit szerettem volna, de még egy fontosat szeretnék megemlíteni.

Ez a műtét velem történt és az én átélésem alapján íródott. Egy veleszületett csípőficamból jutottam idáig, ami nem hasonlítható semmilyen más esethez sem. Ezt a műtétet így éltem meg ahogy leírtam, különbözhet mindenki más műtétjétől. Mindenkinek más a fájdalomküszöbe, tűrőképessége, egészségi állapota. Ezeket a leírásokat ne vegye senki sem alapul, hogy nála is így fognak történni a dolgok. Egy azonban biztos, hogy a gyógyulás csakis tőled függ, gyógytorna, kitartás, türelem biztosan kell hozzá, és nem baj, ha egy szerető család is áll melletted.

Nagyon köszönöm, hogy figyelemmel kísértétek a történetemet és nem sokára jövök egy teljesen más poszttal, néha megemlítem, hogy hol tartok a gyógyulásban, de már nem ez lesz az alap.

Mindenkinek Boldog Mikulást kívánok, kirobbanó egészséget hozzon a puttonyában!

Várom a hozzászólásokat, a téma az utcán hever!

Üdvözlettel: