Sziasztok!

2016.11.14. hétfő. Életem legeslegrosszabb napja.Hajnali 3 óra van. Nagy nap vár rám, ma csípőprotézist kapok. Viszonylag nyugodt vagyok, teszem amit tennem kell. Lefürdök, felöltözöm, mindent előkészítek és útra készen állok. 4 óra után elindulunk. Célállomás Budapest Uzsoki utcai kórház. Hamar oda érünk már 6 óra előtt ott vagyunk. Bejelentkezünk a kartonozóba és nem sokkal fél hét előtt nevemen szólítanak elveszik a papírokat tőlem. Majd kicsit később ismét beszólítanak. Most intimebb rész következik, de a teljes dokumentálás kedvéért muszáj megemlítenem... A kedves nővérke diszkréten megkérdezte, hogy ugye nem menstruálok? Mondtam de igen! Ezután közölték velem, hogy akkor nem lesz műtét! A nyugalmam is csak eddig tartott...

Micsoda? Az biztos, hogy meglesz, kizárt dolog, hogy én műtét nélkül hazamenjek!!!! Nyugodjak meg felhívják az orvosom és megkérdezik. 3/4 7-kor már minden maradék nyugalmam elszállt és kint a folyosón a családtagoknak is mondtam a magamét! Engem nem érdekel, akkor fektessenek be majd két nap múlva műtenek meg de én akkor sem megyek haza! Gondolhatjátok, az ember felkészült testileg-lelkileg, munkahelyén minden el van intézve, a zabszem nem fér be ama bizonyos nemesebbik részbe, gondolatban már túl vagyok az egész műtéten és nem lesz műtét???? Olyan nincs! Amíg fortyogtam magamban kiszól a nővér, hogy nyugi, befektetnek! Ez oké, de vajon meg is műtenek???

Végül is 10 perc múlva kiszóltak, hogy akinek a nevét mondják, az menjen be a vizsgálóba. Az első voltam akit beszólítottak és elmondták, hogy antibiotikumot adnak megnézik nem e vagyunk allergiásak a szerre, mert műtét alatt is ezt fogjuk kapni. Itt már egyértelmű volt, hogy lesz műtét! Éljen! Ezután egy másik vizsgálóba kellett mennem, ahol egy orvosforma fiatalember kérdezett ki...ki műt, mit műt, gyógyszerallergia stb. A műtéti területre fekete filctollal rajzolt egy nyilat és elmondta hányas kórterembe kell mennem. Az orvosforma a lelkemre kötötte, hogy siessek, mert már várnak a műtőbe én leszek az első!! Medveanyám!!!

A 2-es kórteremben senki sem volt az ágyakra ki volt készítve ilyen kórházi hálóing féle előlről belebújós. A családdal tanakodtunk, hogy melyik ágy legyen az enyém, mit hova pakoljunk, jött a nővérke és az elektromos ágyat javasolta, csípő műtöttnek ez lesz a kényelmes.Azután gyorsan vetkőzzek le, vegyem fel a hálóinget, neki elő kell engem készítenie. Családom ki ment, én befeküdtem az ágyba. Vénabiztosítás műtéti területtel ellentétes oldalon. Infúzió csöpög, majd katéter. Életemben sem voltam meg katéterezve és majdnem nem is lettem szembesülve pár csepp menstruációs vérrel. Épp múló félben van ezért sikerült megkatéterezni. Itt jegyzem meg jó tanácsként ha valaki műtét közben vagy előtt menstruálna, inkább szóljon az orvosának, jó előre számolja ki, nehogy úgy járjon mint én!

Rám parancsoltak, hogy most már nem kellhetek fel, ha jön a műtősfiú ezt a két pirulát vegyem be egy korty vízzel. Diclofenac és dormicum. Családommal pár szót váltottam amikor jött a műtősfiú és úgy ahogy voltam ággyal együtt elvitt.Ekkor már remegtem mint a nyárfalevél, az egész felsőtestem reszketett a hidegtől a félelemtől a stressztől. Így még sosem féltem.A műtő előszobájában találtam magam. Ráfektettek a műtőasztalra és minden bent lévő orvos, asszisztens, aneszteziológus bemutatkozott. Kedvesek voltak, de én még mindig remegtem ezért ilyen hővédő fóliaszerű anyagot tettek rám. Majd az aneszteziológus beadta epidurálisan az érzéstelenítőt és én közben felsikongattam, nekem nem volt kellemes. Azonnal melegséget éreztem a jobb lábamban, majd a bal lábamban és visszafektettek. Ezután kaptam egy nagy adag dormicumot amitől kicsit elbóbiskoltam. Legalább is érzetre kicsi volt. Majd felébredtem, hallottam kalapálást faragást, fúrást, és éreztem, hogy mozgok. Fájdalom semmi sem volt, csak azt éreztem, hogy mintha az asztalon felfelé ugrálnék. Akkor tudatosult bennem, hogy éppen kalapálhatnak és én azt érezhetem, Gondoltam oké, egy kicsit még félre fordítom a fejem és szunyókálok.

Következő kép...tolnak ki a műtőből és a családom az ajtóban áll. Éljen! Végeztünk! A műtősfiú még mondja, hogy elvisz a röntgenbe. Így is volt, ott megkérdeztem a röntgenest, hogy minden rendben? Azt válaszolta igen, a protézis a helyén van! Hirtelen a kórteremben találtam magam, családom körbe állt, gondoskodott volna rólam, de sem enni, sem inni nem szabadott estig. Aztán el is aludtam, a délutánt végig szunyókáltam. Kb 4 óra felé éreztem, hogy most már megy ki az érzéstelenítő hatása a lábaimból A műtét 8 óra 15 perctől 10.30 percig tartott, előkészülettel röntgennel együtt. Ennyi időt töltöttem távol kicsit több mint két óra hosszát.

Aztán eljött az este és vele minden rossz. Először is nem akart megérkezni a vacsorám. Elvitték 3/4 5 kor a vajas kenyerem, hogy majd megkenik nekem mert nem kelhetek fel. Mondtam jó. De még 6 órakor sem volt vacsorám. Ekkor szóltam az éjszakás nővérkének, hogy nem vacsiztam és hozott nekem vacsit. Jól esett a vajas kenyér így 24 óra éhezés után.

Hogy hogyan sikerült az alvás műtét éjszakáján, és milyen élményekkel gazdagodtam a következő részben fogom leírni. Most nagyon elfáradtam mert ágyban fekve írom nektek a történetemet és irtózatosan fáj a hátam. Nem sokára jövök a következő résszel addig türelem és olvassátok eddigi posztjaimat. Ha van kérdés ne habozzatok tegyétek fel, vagy mondjátok el véleményeteket!

Addig is a téma az utcán hever, hajoljatok le érte!

Üdvözlettel: