Sziasztok!

Most egy olyan témába vágok bele, ami engem nagyon mélyen érint, és ez foglalkoztat leginkább. Csípőprotézis beültetésre várok. Igazából nem is tudom, hogy min izgulok annyira, hiszen már számos csípőműtéten vagyok túl mindig felépültem belőle, soha semmi szövődmény nem alakult ki.

Szeretném megosztani veletek az ezzel kapcsolatos élményeimet, azért is, hogy elmondjam valakinek, és azért is, hogy segíthessek olyan embereknek akiket hasonló dolog foglalkoztat. A neten próbáltam körbejárni a témát, találtam is érdekes cikkeket, de olyat nem, ami fiatal korban végzett csípőprotézis műtétről szólna. Elhatároztam,hogyha nincs ilyen témájú cikk, akkor megírom én a saját történetemet, érzéseimet, gondolataimat erről. Közel 1 hónap múlva lesz az ominózus beavatkozás, és addig egy csomó dolgom lesz. Például október elsejétől minden nap megmérem itthon a vérnyomásom, nehogy az aneszteziológusnál érjen meglepetés. Ezt olyan önigazolásképpen képzeltem, el, bizonyíték félének, hogy ha esetleg magas lenne a vérnyomásom, ezzel az itthoni mérésekkel tudom bizonyítani, hogy nem magas, csak nagyon izgulok! Eddig minden rendben teljesen jók az értékek. Minden nap szedek 1000mg c vitamint. Nem szeretném, ha műtét előtt döntene le a lábamról egy fránya vírus. Próbálok gyógytornát végezni itthon, hát nem mindig sikerül, mert már iszonyatosan ropog és fáj a csípőm. Dolgozni is fájdalomcsillapítókkal tudok. Még az a szerencse, hogy nem kell messzire járnom dolgozni. Örülök, ha 200 métert meg tudok tenni.

Ez a járás is érdekes dolog. Amíg nem volt nagy probléma a lábammal, fel sem tűnt, hogy bármi problémát jelentene a járás, nem gondolkoztam rajta egy cseppet sem, Mióta gond van a lábammal, minden egyes lépést meg kell gondolnom. Ha el kell mennem valahová, fejben készítenem kell egy útvonaltervet. Mikor indulok el, merre megyek, és virtuálisan is elgondolom, hogy hogy megyek ki az ajtón, majd a buszmegállóba, majd a parkolón keresztül "átvágok"stb. Ez némi segítséget jelent. Volt olyan időszakom, hogy féltem kimenni az utcára. Folyton megroggyant a térdem kiszámíthatatlan volt. Féltem, hogy elesek az utcán, főleg a zebrán. Félelmetes volt, sosem gondoltam, volna, hogy egy egyszerű járás, ilyen dolgot vált majd ki belőlem. Ez kb 6 évvel ezelőtt volt. Most a fájdalomcsillapítónak köszönhetően, mondhatni"jól vagyok" ez az érzés már nincs annyira előtérben mint akkor.

Sajnos már annyira meg van csavarodva a lábam, hogy viszi a térdem, a bokám. Természetesen a jó lábam is iszonyatosan meg van terhelve, a térdemet csipőmet is megviseli. Bátran mondhatom, hogy az egész testem el van csigázva, ettől a kényszertartástól az izmaim, ínszalagok meg vannak feszülve, melyek iszonyatosan fájnak. Folyamatosan fáj a keresztcsontom, a farizmom, combhajlat és a térdem. Most már nem halogathatom a műtétet, pedig még fiatal vagyok hozzá(40), és éppen ez az ami aggaszt egy kicsit. De hiába aggaszt, más kiút nincs csak a műtét. A napokban a youtube-n megnéztem egy csípőprotézis műtétet...háááát.... ki kellett mennem levegőzni....

Most egyelőre befejezem, legközelebb a lelki oldaláról szeretném megközelíteni a témát.

Addig is a téma az utcán hever!

Üdvözlettel: