Sziasztok!

Természetes dolog, hogy a barátnőmet hajtotta a kíváncsiság és találkozott az első levelező partnerével. Nem nagy titkot árulok el azzal, hogy nem túl jól sikerült a randi. Nem olyan volt az illető amilyennek elképzelte, gondolom csalódás volt, többet várt az első netes találkozótól.

Ami engem illet, nekem ilyen elvárásaim nem voltak. Nem volt fotóm, és  jobban szerettem olyanokkal csetelni akiknek szintén nincs fénykép kitéve. Fotó nélkül jobban tudtam koncentrálni magára az EMBERRE, a belső tulajdonságaira, érzelemvilágára, gondolataira. Semmi sem vonta el a figyelmemet. Lazán, kötöttségek nélkül, szabadon szárnyaltam a potenciális csevegőpartnerek között. Úgy éreztem magam mint egy pillangó, aki egy gyönyörű virágos réten repked, megcsodálja a virágokat és néha megérint egyet-egyet. Elidőz az akkor legszebbnek tűnő virágon , megnézi, ismerkedik a színeivel és ha tetszik akkor hosszabb időt tölt a szirmokon. Amikor pedig úgy tartja kedve továbbrepül más szép virágok után kutatva. 

Így is történt, hogy rögtön már az első "virág megtetszett" nekem. A megtetszett szót úgy kell érteni, hogy értelmes, intelligens, okos, kitűnő beszélgető partner volt. Részemről semmi több. Ez az a valaki volt akit már az első részben említettem. Vele beszélgettem a legtöbbet. Napról napra többet és többet tudtunk meg egymásról. Mindenben egyezett a véleményünk és kedves humora volt. Nagyon fontos, hogy egy kapcsolatban legyen humorérzék férfi és nő részéről. Ezt baráti kapcsolatra is értem. Nagyon jól elvoltam úgy ahogy voltam, egészen addig amíg randira nem hívott. Elutasítottam. Először könnyen ment, de ahogy telt az idő és egyre többet beszélgettünk, a másik félben egyre jobban előtört az igény egy találkozóra. Mindenféle ürüggyel próbáltam hárítani, majd sok-sok kérés után beleegyeztem a találkozóba. Ekkor már majd másfél hónapja cseteltünk, szinte mindennap. Közben voltak kisebb ismerkedéseim, mert bizony nem csak egy emberrel, hanem sok emberrel beszélgettem. Volt olyan aki csak beszélgetni akart mint én, és hiányoltak amikor nem jelentkeztem.

Eljött a találkozó napja, mit ne mondjak, nagyon izgultam, szinte még sosem randiztam, nem volt benne tapasztalatom. Fotót sem láttam róla, de volt egy hely a neten ahol meg tudtam nézni egy műsorban :-)))) Nagyon kedvesen üdvözöltük egymást és ajándékot is kaptam tőle, amit az irántam érzett tisztelet jelének véltem. Beültünk egy kávézóba és elkezdtünk beszélgetni, oda-vissza folyt a kérdezés válaszadás. Azt figyeltem, hogy mennyit kérdez, a sok kérdezés akár a személyem iránti érdeklődést is feltételezheti. A szemét nem nagyon tudta levenni rólam, neki sem volt tapasztalata az ilyesféle ismerkedés terén. Éreztem, hogy tetszem neki, ezt már csetelések alkalmával is vágtam! :-))) De így élőben, igaziból teljesen más! Izgultam, izzadt a tenyerem, talán kicsit zavarban is voltam, próbáltam nem mutatni. Fiatal volt még az idő így egy ebéd is belefért, majd eljött a búcsú pillanata. Felajánlottam, hogy a számla felét én fizetem. Úriember módjára visszautasította, nem fogadta el a felajánlásomat. Én a korrekt eljárásokat szeretem, nálam nincs alá-fölé rendelt viszony, egyenlőek vagyunk. Ezt gondoltam a számla fizetésénél is, de férfi mivoltában sem akartam megbántani. Elég kényes téma ez, pontosan nem tudom mi a helyes én így érzem helyesnek, ha megosztozunk a számlán. Telefonszámot cseréltünk és elbúcsúztunk. Mire hazaértem már várt egy levél tőle, amiben azt ecsetelte, hogy csodásan érezte magát és még szeretne velem találkozni.

Bennem pedig munkálkodott a bűntudat és az izgalom keveréke a titkos találkám miatt. Épp ezért én egyáltalán nem akartam vele többet találkozni. Ezt meg is mondtam neki szenteste. Épp dolgozott én  egyedül voltam otthon és kis csetelés után felhívott mert nagyon szeretett volna valamit mondani. Rosszat sejtettem és gombóc volt a torkomban sejtettem mit akar mondani, de ez nem lehet....hihetetlen és miért??? Hogy történhetett???

Szentestén a telefonba szerelmet vallott ez a férfi, kérte viszonozzam az érzelmeit, szinte már aludni sem tud. Én csak hallgattam, kalapált a szívem és nem akartam elhinni ami történik... Amilyen szépen csak tudtam, visszautasítottam a közeledését, próbált kész érvekkel meggyőzni, de hajthatatlan voltam. Ekkor azt mondta, hogy érzéketlen vagyok, a szívem jégből van, jégből vagyok, talán fel sem olvadok. Szörnyen csalódott volt a hangja és ez a  kijelentés mélyen szíven ütött és azóta is néha eszembe jutnak a szavai.

Én jégből lennék??? Pedig én nem is vagyok ilyen. Pontosan tudtam, hogy a házasságom az ami visszatart, még akkor is hogyha csak papíron létezik.

Ekkor még regisztrálásom óta csak másfél hónap telt el és ennyi idő is elég volt, hogy a netes társkeresés felforgassa az életemet! Gondolkodnom kellett...

Netes társkeresésem első története, a tarsolyomban még több érdekes történet van, tartsatok velem legközelebb is!

TUTCH-a téma az utcán hever!

Ha van véleményetek hozzászólásotok írjatok ide vagy a semmikulonos1@gmail.com-ra

Üdvözlettel: